Jancsó Miklós |
Az idén 91 éves Jancsó Miklós filmes karrierje az ötvenes években kezdődött. A jogi egyetemet végzett Jancsó nem dolgozott ügyvédként, bár tagja volt az ügyvédi kamarának. 1945-ben szovjet hadifogságban volt, de 1946-ban már Budapesten él. Itt kezd el filmművészetet tanulni, a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végez 1950-ben. |
Első munkái híradók, dokumentumfilmek, majd 1958-ben leforgatta első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. Jellemzően kedveli a hosszú, elnyújtott snitteket, amelyek felvétele során a kamera végig mozgásban van, szinte balettozik, végigsöpör a tereken. Ezt a fajta technikát már a hatvanas években tökélyre fejleszti, olyan filmekben, mint például az Oldás és kötés (1963), a Szegénylegények (1966) és a Csillagosok, katonák (1968). A Szegénylegények hozott nemzetközi elismerést számára. 1972-ben a Még kér a nép című filmje elhozza a legjobb rendező díját a Cannes-i filmfesztiválról. |
A hetvenes évek egy részét Olaszországban tölti, itteni rendezéseit tartják a legkevésbé hatásosnak. A rendező maga is elmondta, egy kulturális közegből kimozdulva nehezen találja helyét. Később, már a nyolcvanas évek elején többször megvádolják, hogy a saját képeit és ötleteit forgatja újra, kevésbé sikeres ez az évtized. 1986-ban elhagyja az Alföldet, a vidéket, amely korábbi filmjeiben gyakori helyszín, és Budapesten játszódó történeteket kezd forgatni. Több ilyen film után 1999-ben megrendezi a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pestent. A film két sírásóról szól, a két főszereplő, akik próbálják megtalálni a helyüket a gyorsan változó Magyarországon további öt filmjében visszatér. |
Gyakorta megjelenő motívum a történelmi események ábrázolása, a hatalom és az azzal való visszaélés. A hosszú snitteket manapság kevésbé használja filmjeiben, de még mindig szívesen tér vissza a történelemhez, időnként a vidékhez és az Alföldhöz. |
Comments
Hide